2012. január 30-án 13 órakor a KKSZ székházában megkezdődött az alágazati bértárgyalás második fordulója, amelynek során a munkáltatói oldal ajánlatát változatlanul fenntartotta. Eszerint a Volán társaságok a munkabérek nettó értékének megőrzéséről rendelkező 299/2011. (XII.22.) Korm. rendelet végrehajtását vállalják.
A KKVSZ elnöke, Szarvas Péter elmondta, hogy a foglalkoztatás stabilitása mind a 24 Volán társaságnál fontos; a bázisévhez képest a tervezett létszám alágazati szinten nem csökken, ugyanakkor ezen belül van olyan cég, ahol előirányzatként szerepel a létszámcsökkentés, de van, ahol létszámnövekedéssel kalkulálnak. A béren kívüli juttatások körében tájékoztatásul elmondta; alágazati szinten szintén nem tudnak egységes ajánlatot tenni, mivel a munkáltatók elképzelései nagyon eltérőek. Hangsúlyozta, a cafetéria elemeknél a tárgyalásokat helyben kell folytatni, és szintén helyben kell tárgyalni a Korm. rendelet rendelkezéseinek végrehajtásáról is, amelyre a jogszabály egyébként két lehetőséget ad.
Fazekas Kovács János, a munkavállalói oldal egységes álláspontjaként kijelentette, hogy a munkáltató változatlan ajánlatát az előterjesztett formában nem tudja elfogadni, és az alágazati tárgyalásokat eredménytelennek, lezártnak tekinti. Egyben jelezte, a munkavállalói oldal felhívja alap,- és helyi szervezeteit, hogy a bértárgyalásokat helyben kezdjék meg.
A munkáltatói oldal a bejelentést tudomásul vette.


Betöltés...
